Szürke darvak tavaszi vonulása

Szürke darvak tavaszi vonulása

Az idei utazás kiállításon már túl vagyunk, a darvak is sorra érkeznek kontinensünkre Afrikából. Miután az első virágok is kinyíltak, már csak a tartós napsütés hiányzik, hogy mi is követhessük a darvak példáját és kipihenhessük az elmúlt év megpróbáltatásait. Egy hét múlva Sándor, József és Benedek napját ünnepelhetjük, bízunk benne, hogy nem okoznak nekünk csalódást és elhozzák nekünk a meleget!

Szürke darvak tavaszi vonulása
Nagyhomok, 2019. március 11. Észak-Afrikából Észak-Európába tartó szürke darvak (Grus grus) egy csoportja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagyhomok határában 2019. március 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

A darvak minden évben megmutatják, mit kell tennünk, már csak választani kell egy szép helyet, ahol kikapcsolódhatunk. Nekünk Afrikáig sem kell elmennünk, hogy jól érezzük magunkat, mint ezek a csodálatos madarak, Európán belül, sőt! Hazánkban is számtalan hely van, ami olyan, akár egy álom! Akár a magyar tenger, akár a Mátra felé vesszük az irányt, ha egy rövid időre kiszakítjuk magunkat a hétköznapokból, az mindannyiunkat óriási energiával tölt fel!

Pont mint ezeket a gyönyörű védett madarakat, akik minden évről-évre nagy utat tesznek meg fennmaradásukért. A darvak vándorlásának bárki részese lehet ősszel a Hortobágyi Nemzeti Parkban, melyet több tízezer átvonuló madár választ gyülekezőhelyéül dél felé menet a lemenő nap fényében. Most ugyanezek a madarak ellenkező irányban vonulnak, íme néhány gyönyörű fotó a vándorló darvakról.

Szürke darvak tavaszi vonulása
Nagyhomok, 2019. március 11. Észak-Afrikából Észak-Európába tartó szürke darvak (Grus grus) egy csoportja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagyhomok felett 2019. március 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Borítón: Nagyhomok, 2019. március 11. Észak-Afrikából Észak-Európába tartó szürke darvak (Grus grus) egy csoportja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagyhomok határában 2019. március 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük