Letette esküjét a téli Universiadéra utazó magyar csapat

A 29. téli universiadén induló magyar csapat ünnepélyes eskütétele

Budapest, 2019. február 19., kedd (MTI) – Letette esküjét a Krasznojarszkban március elején sorra kerülő 29. téli Universiadén szereplő 40 magyar sportoló.

A Testnevelési Egyetem épületében kedd délután megtartott ünnepélyes eseményen Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség elnöke kiemelte, hogy az egyetemisták olimpiájának nevezett versenyen közel hatvan ország 3000 sportolója vesz részt, Magyarország pedig minden eddiginél nagyobb delegációval képviselteti magát.
A sportvezető emlékeztetett arra, hogy az eddigi téli Universiadékon Magyarország 11 érmet nyert, a legsikeresebb a 2013-as viadal volt, melyen a váltóval később olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor és Burján Csaba a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel két másik társával együtt a férfi staféta diadalát követően.
A Szibéria harmadik legnagyobb városát bemutató rövidfilm levetítése után Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete arról beszélt, hogy Krasznojarszk egyetemi és sportközpont, 19 olimpiai és három paralimpiai bajnokot adott.
“A március 2. és 12. közötti eseményen először szerepel magyar jégkorongcsapat, ez és a nagy létszámú küldöttség is jelzi a téli sportágak erősödését” – mondta Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, aki örömét fejezte ki, hogy egyre több oktatási intézmény tanulói indulnak a “kis olimpián”, ugyanis ezúttal 18 egyetem hallgatói képviselik a magyar színeket.
“Szeretnénk elérni, hogy a közeljövőben a TF a magyar Universiade csapat központjává váljon, külön menedzselnénk az egyetemi sportban résztvevőket” – mondta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.
Az eseményen elhangzott, hogy Krasznojarszkban 11 sportágban mérik össze tudásukat a versenyzők, a magyarok hatban – sílövészet, jégkorong, jégtánc, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és sí tájfutás – szerepelnek.
Az eskü szövegét Csiki Attila jégkorongozó mondta el a versenyzők, bírók és a küldöttség többi tagja előtt. Végezetül Sárfalvi Péter és az 1966-ban jégtáncban aranyérmes Mató Edit, Csanádi Károly páros átadta az Universiade zászlaját Kis Ádám MEFS-elnöknek.

A 29. téli universiadén induló magyar csapat ünnepélyes eskütétele
Budapest, 2019. február 19. Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára (j) és Mató Edit egykori jégtáncos átadta a csapatzászlót Kiss Ádámnak, a Magyar Egyetemi -Főiskolai Sportszövetség elnökének a krasznojarszki 2019-es téli universiadén induló magyar csapat ünnepélyes eskütételén a Testnevelési Egyetemen 2019. február 19-én. Az oroszországi versenyeket március 2. és 12. között rendezik. MTI/Máthé Zoltán

sfm \ sgj \ sgr \ sag

MTI 2019. február 19., kedd 14:41

Borítón: Budapest, 2019. február 19. A krasznojarszki 2019-es téli universiadén induló magyar csapat ünnepélyes eskütétele a Testnevelési Egyetemen 2019. február 19-én. Az oroszországi versenyeket március 2. és 12. között rendezik. MTI/Máthé Zoltán

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük