A Fővárosi Nagycirkuszban tartják a MITEM nyitóelőadását

Színház

Budapest, 2019. február 19., kedd (MTI) – Szlava Polunyin előadásával nyílik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), amelyet április 11. és május 5. között rendeznek meg Budapesten – közölte a rendezvénysorozat főszervezője kedden az M1 aktuális csatornán.

A Fővárosi Nagycirkuszban látható nyitóelőadás 25 éve járja a világot és olyan életfilozófiát mutat, amely a közönséget gyermeki szinten szabadítja fel – fogalmazott Kulcsár Edit.
Hozzátette: a fesztivál idei mottójával – “Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?” – szeretnék felhívni a figyelmet Madách Imre drámaíróra. A rendezvény kertén belül Az ember tragédiája is látható lesz.
Hozzátette, hogy a fesztiválon többek között a Berliner Ensemble Tennessee Williams A vágy villamosa, a lisszaboni Companhia Joao García Miguel Bernarda Alba háza című művét lehet majd megtekinteni, Kazahsztánból pedig a Korkut legendája érkezik. A komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című produkciót mutatja be, a Nemzeti Színház előadásai közül pedig például a Tartuffe és a Meggyeskert lesz látható.
Tizenhárom országból 23 előadás érkezik a MITEM-re. Jegyeket a mitem.hu oldalon vagy a Nemzeti Színház pénztárában lehet venni. Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők kedvezményes jegyet vásárolhatnak – jegyezte meg a főszervező.

blni \ brr

MTI 2019. február 19., kedd 9:58

A kép illusztráció!

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük