Hétfőtől indul a Pécel és Aszód közötti vasútvonal felújítása

D_MTZ20190124041

Budapest, 2019. január 30., szerda (MTI) – Hétfőtől indul és december 7-ig tart a Budapest-Hatvan vasútvonal Pécel-Aszód szakászának felújítása a tavaly márciusában a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában elkezdett vasútfejlesztés részeként, az utasok a 10 hónapos vágányzár ideje alatt vonatpótló buszokkal közlekedhetnek az érintett szakaszon – mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Loppert Dániel ismertette, hogy a Volánbusz Zrt.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően 66 busz áll rendelkezésre a vonatpótláshoz a felújítás ideje alatt. Gödöllőről a pótlóbuszok mellett a H8-as HÉV sűrűbb közlekedéssel biztosítja az eljutást Budapestre, az Örs vezér teréig, a H9-es HÉV-vonalon pedig Desiro motorvonatokat is forgalomba állítanak.     Kiemelte, hogy az utasok a vonatok és a pótlóbuszok menetrendváltozásairól a www.mavcsoport.hu/bphatvan honlapon, a HÉV-et érintő menetrendváltozásokról a www.bkk.hu honlapján tájékozódhatnak.     Bach Róbert, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vasútfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a Budapest-Hatvan vasútvonal felújítása uniós és állami forrásból valósul meg, a kivitelezési költségek mintegy nettó 150 milliárd forintot tesznek ki.

D_MTZ20190124041
Pécel, 2019. január 29. Flirt motorvonat a péceli vasútállomáson 2019. január 24-én. A Pécel és Aszód között a vasútvonal felújítása miatt február 4-től várhatóan decemberig szünetel a forgalom. A tíz hónapos vágányzár ideje alatt mindkét sínpárt újjáépítik, illetve Péceltől Turáig elkezdődik az állomások és megállóhelyek teljes átépítése is. MTI/Máthé Zoltán

bfn \ gkv

MTI 2019. január 30., szerda 11:09

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük