Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen

Kiállítás Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely, 2019. január 17., csütörtök (MTI) – Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik kiállítás a festőművész nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeumban pénteken.

Miklós Péter igazgató a tárlatot bemutató csütörtöki sajtóbejáráson közölte, hogy az esemény a Tornyai János születésének 150. évfordulójára szervezett emlékév nyitánya.

Kiállítás Hódmezővásárhelyen
Hódmezővásárhely, 2019. január 17. Terendi Viktória, a múzeum néprajzkutatója, a kiállítás rendezője Morvay Tamás társaságában a Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyíló kiállításon a festőművész nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeumban 2019. január 17-én. A kétszázötvennél is több tárgyat bemutató tárlat megnyitója a Tornyai János születésének 150. évfordulójára szervezett emlékév nyitánya. MTI/Rosta Tibor

A jubileum alkalmából a közgyűjtemény tavasszal minden eddiginél teljesebb tárlatot rendez a festőművész alkotásaiból, emellett kiadványokat jelentetnek meg, és konferenciákat is szerveznek – emelte ki a szakember.
Terendi Viktória, a múzeum néprajzkutatója, a kiállítás rendezője elmondta, Tornyai János szegény paraszti családban nevelkedett. Több évtizedes néprajzi gyűjtőmunkája során azokat a gyermek korából visszaköszönő tárgyakat válogatta össze, melyek az életmód változásával elveszőben voltak, megőrzésüket azonban fontosnak tartotta. Hozzátette: ezek ihletül is szolgátak a művésznek, nem egy visszaköszön festményein.

Az összegyűjtött népművészeti remekekből Tornyai János sokat restaurált, fontosnak tartotta, hogy minél jobb állapotban őrizze meg azokat.

A kétszázötvennél is több tárgy 1906-ban kerület az akkor már több mint egy éve működő városi múzeumba. A tárlat anyagát nemes egyszerűség, letisztultság, míves díszítettség jellemzi, a kiállítás keresztmetszetet nyújt a látogatóknak a gyűjteményből. A múzeum földszinti termeiben festett bútorok, népi kerámiák, textíliák, a többi közt szőrhímzéses párnavégek láthatók, de multimédiás eszközökkel azok a tárgyakat is megidézik, melyek jelenleg a város más kultikus épületeiben, így a Református Ótemplomban találhatok.

Borítón: Hódmezővásárhely, 2019. január 17. Kiállításrendezők dolgoznak a Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyíló kiállításon a festőművész nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeumban 2019. január 17-én. A kétszázötvennél is több tárgyat bemutató tárlat megnyitója a Tornyai János születésének 150. évfordulójára szervezett emlékév nyitánya. MTI/Rosta Tibor

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük